Kellően motiváló a nyílvesszőtörés torokkal
Az, hogy pontosan mi rejlik egy emberben mind olyan tényező, amiről gyakran még maga az adott személy sem tud. Ennek a fő oka, hogy a mindennapok során megannyi hatás ér bennünket és sajnos ezek legtöbbje nem arra szolgál, hogy egy előnyös képet fessen rollunk. A nyílvesszőtörés torokkal ugyanakkor egy olyan próbatétel, aminek a végrehajtásával sikerülhet bebizonyítanunk magunknak, hogy bizony több van bennünk, amint azt elsőre hinnénk. Ezt követően pedig már nem fogjuk elhinni mindazokat a gyakran lélektipró jelzőket, amikkel olykor illetnek. Sajnos a legtöbb ember megküzdési stratégiája egyszerűen csak abból áll, hogy megtesz minden a másik lehúzásáért egy nála is alacsonyabb szintre.
Valójában pedig az volna az előnyös, ha törekedne arra, hogy ugyanolyan magasra emelkedjen. A nyílvesszőtörés torokkal minden tekintetben egy olyan kihívás, amire a legtöbben legyintenek és alapból azt mondják képtelenség. Voltaképpen csak megfelelő motiváció, koncentráció kérdése az egész. A felkészülés első szakaszában, amikor még csak készülünk arra, hogy a nyílvesszőtörés torokkal megvalósuljon, akkor megtanuljuk, hogy miként mozdíthatjuk előre a bennünk lévő tartalékokat, amik hozzásegítenek a sikerhez. Ezen gyakorlatok és élmények pedig a jövőben is kamatoztathatók a munkában, karrierépítésben, magánéletben. A 8-10 mm átmérőjű betonacél hajlítás, illetve 30-50 fontos nyílvesszőtörés torokkal az az új szint az életünkben, ami kinyitja előttünk a siker kapuit és segít úgy megélni a valóságot, ahogy eddig azt sosem tettük.