Ti hogyan viszonyultok a kocsmázáshoz?
Nincsen azzal baj, ha az ember néha-néha kikapcsol, elvégre nem igazi élet az, ha csak a munkával és a köteleségeivel foglalkozik valaki.
Az egyik ilyen kedvelt kikapcsolódási forma a kocsmázás.
Iszogatni a haverokkal, és közben megbeszélni az élet nagy dolgait, jól tudni esni egy-egy hétvégén, ezt nem tagadom.
De ennek bizony vannak veszélyei is: valaki nem tudja, hol a határ, és az alkohol egyre inkább a hatalmába keríti.
Nekem ezzel sosem volt problémám, de sajnos egy barátomon már látszik: az alkohol neki már valami másról szól, mint a normális embereknek.
A barátom segítségére siettem, mielőtt nagyobb lenne a baj
A haverom kezdetben persze nem akarta elismerni, hogy gondjai lennének a szeszes italokkal, ezért önállóan kezdtem el az interneten kutakodni.
Így leltem rá a felepulok.hu weboldalára, ami egy olyan csapatnak az internetes felülete, mely az alkoholisták felépülésében segít.
Úgy döntöttem, hogy felhívom a weboldalon feltüntetett telefonszámok egyikét, hogy személyesen is beszélhessek onnan valakivel.
Már a telefonos beszélgetésből tudtam: ráleltem a lehető legjobb segítségre
Egy kedves hang fogadott engem, és kicsit olyan érzésem volt, mintha egy régi baráttal beszélnék: valahogy azonnal bizalmat ébresztett bennem, még így telefonon keresztül is.
Beszéltem a barátom problémájáról, illetve arról is, hogy nem igazán sikerült még elfogadtatni vele, hogy belássa: alkoholbetegsége van.
A telefonban kaptam néhány tanácsot, hogyan is kéne beszélnem vele, és hihetetlen, de működött!
Végre kimondta: „alkoholista vagyok.”
A haverom gyógyulása biztos kezekbe került
A 28 napos, bentlakásos programot megelőzte még egy állapotfelmérés is, ami rendben lezajlott.
Ezt követően már csak várni kellett pár napot arra, hogy a következő program elinduljon.
Miután a haverom befejezte a programot, teljesen új emberré vált: az alkohol már nem határozta meg az életét.
Benned is ott motoszkál, hogy talán gondjaid vannak az alkohollal?
Te sem mered kimondani, hogy „alkoholista vagyok”, de valahol azért sejted az igazságot?
A Felépülők egy olyan szakértelemmel és tapasztalattal felvértezett csapat, akiknek számíthatsz a segítségére!
A normális életet Te is megérdemled, így vedd fel velük a kapcsolatot!